Tucson Hungarians

Arizonáról, ahol élek. Magyarországról, Budapestről, ahol eddig éltem, valamint, azokról a dolgokról, amik érdekelnek, magam és talán mások szórakoztatására. Levélcim;tucsonhungarians@yahoo.com

Friday, August 10, 2007

A BUDAPESTI ALLATKERT

1866. aug. 9. Megalapítják az Állatkertet Az Állatkert kezdetben részvénytársasági formában működött. Első igazgatója Xantus János jogász, korábbi honvédtiszt volt, a ki még amerikai emigrációjából küldött haza növény- és állattani anyagokat, majd hazatérése után, 1864-től részt vett a kert létrehozásában. A park 1872-ben Állat- és Növényhonosító Társasággá alakult, mert a külföldi és hazai állatfajok bemutatásán túl megkezdte a hazánkban nem termesztett növények és nem tenyésztett baromfiak honosítását is. 1907-től a főváros vette kezelésbe a kertet, majd a Városligetben építtetett új Állatkertet, amelyet 1912-ben nyitottak meg. Később pálmaház és terrárium is épült. 1945 után csaknem teljes egészében újjáépítették a II. világháborúban elpusztult kertet. 2000. október 30-án tízéves munka után átadták a felújított Pálmaházat. 2001. március 9-én az Elefántház műemléki rekonstrukciója (Kugler Katalin terve) Európa Nostra-díjat nyert.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home