Tucson Hungarians

Arizonáról, ahol élek. Magyarországról, Budapestről, ahol eddig éltem, valamint, azokról a dolgokról, amik érdekelnek, magam és talán mások szórakoztatására. Levélcim;tucsonhungarians@yahoo.com

Wednesday, October 15, 2008

SEGITSÜNK.......

Ahol kitisztul az emberi szellem, s alkotni kezd a lélek…

/Kakucsi Csernák Zoltán festőművész álma – művészeti projekt születik Magyarországon/

Születése óta Magyarországon, a Pest megyei Kakucson él, 2006-ban vette fel szülőfaluja nevét előnévként. Jelenleg is ebben a Budapesthez közeli kisközségben él és alkot. Iskolai tanulmányait szobrász szakon kezdte, itt került mélyebb kapcsolatba a rajzolással, a képzőművészettel. A kő ridegségével nem tudott azonosulni, ezért a festészet lágyabb kifejezési módja felé fordult. Első lépéseit Jánosi Csaba festőművész, valamint Simon Katalin festőművésznő (az "Art 16" tagja) igazgatta, majd Tóth Rozália festőművésznő, aki úgy emberségből, mint a művészet, festészet szempontjából örökérvényű hatással volt és van rá a mai napig.

Művészetének lényege a pillanat megragadása és bemutatása, egyéni látásmódja érzelmi stratégiák kialakításával ötvöződik, lélekábrázolása szembetűnő.

Hitvallása: hogy a festőművész célja a gyönyörködtetés, érzések, érzelmek közvetítése.
Képein keresztül beszélget az emberrel, üzeneteket ad át, s megdöbbentő és sokszor megható módon mutatja meg lelke rezdüléseit.

Művészete a realizmus és a hyper-realizmus talaján mozog, de nem zárja e keretek közé önmagát, többféle kifejezési módot is alkalmaz, s azt válassza, mely az adott témával a legmegfelelőbben képes azonosulni. Egyéni látásmódján keresztül élnek, mozgásba lendülnek alkotásai és teljesítik azt a küldetést, amiért megszülettek, azaz érzéseket, érzelmeket, élményt meríthet munkáiból a művészetet szerető néző.

Művészeti érzékenysége mellett, jótékonykodik is, beteg gyermekek gyógykezeléséhez két esetben is nyújtott már anyagi segítséget.
Szívén viseli a tehetséges, de nehéz élethelyzetben élő gyermekek sorsát is, „kallódó", de tehetséggel bíró gyermekeknek szeretne képzőművészeti fejlődésüket kibontakoztató gyakorlati lehetőséget nyújtani, valamint monumentális képeinek megalkotásához kíván teret biztosítani.
E kettős, nagyon komoly célkitűzés megvalósításához kidolgozott egy színvonalas, művészeti projektet, mely egy 160 négyzetméteres Alkotói Műterem-Oktató Stúdió-Lakás felépítéséről és egy csodálatos, realisztikus stílusú Alkotói park, Alkotói Tábor kialakításáról szól, a művész tulajdonában lévő, gyönyörű természeti adottságokkal rendelkező kakucsi birtokon.
Ez a művészeti komplexum, a művész alkotói tevékenysége mellett, oktató stúdióként fog működni, ahol nem csak a magyar, hanem a határainkon túli gyermekek is lehetőséget kapnak tehetségük kibontakoztatására. A térségben egyedülálló művészeti attrakció jön létre.
Egy olyan művész keres segítő szándékú egyéneket/szervezeteket, mecénásokat, aki mély alázattal és tisztelettel van a festészet iránt, s a tudás folyamatos átadását a fiatalabb generációnak – nagyon fontosnak tartja. Munkái mind itthon, mind külföldön elismerést kaptak, több kiállítása volt az elmúlt években, az alábbi linken alkotásai megtekinthetők.
http://kakucsicsernakzoltan.com/
A művész a támogatás ellenértékében felajánlja a támogatónak/ szervezetnek vagy mecénásnak ugyanolyan értékben alkotásait, valamint óriási reklám felületet biztosít minden rendezvény, kiállítás, média szereplés alkalmával.
Azt mondták a nagy bölcsek, hogy mindenki a maga módján álmodja meg az életét. Kakucsi Csernák Zoltán már birtokában van a legnagyobb kincsnek, meg van az álma, s kész érte küzdeni, alkotni, tanulni és tanítani.
„A mű nem annyira a művész, mint inkább azok által él, akik szeretik a művészetet, és azért szeretik, mert keresik az emberséget." /József Attila/

0 Comments:

Post a Comment

<< Home