A HAJÓN (13)
Az útat Amerikától Angliáig 5 nap 6 éjszaka teszi meg a Queen Mary 2.
A második nap.reggelén 10 orakor arra ébredünk ,hogy a hangosbemondó mentési gyakorlatra hivja a személyzetet pedig mi még úgy aludtunk volna.
A nagy álmossagnak az az oka, hogy mióta hajóra szálltunk, minden nap egy órával előbbre kellett tolni az óránkat, mert kelet fele haladunk.
Óraállitásban már hatalmas gyakorlatunk van, hisz útunk során már találkoztunk vele és néha számunkra nem a legkellemesebb módon.
A hajó 12.emeleti térképén látszik a hajó mai útvonala, és éppen most haladtunk el az egykori, elsülyedt Titanic romjai fellett.
Furcsa volt arra gondolni, hogy az egykori hajó a Titanic jéghegynek ütközött , amikor most az Atlanti Óceán hullamain szikrázik a napfeny és a vizhőmérséklete plusz 21 Celsius fok., a vizmélysége pedig alattunk majdmen 4 kilométer. Ez nem semmi!
A hajón 28oo utas van, ebből kb 5oo német , mert miután Southhamptonban megáll a hajó, utána Hamburg fele veszi az útját.
Délelőtt voltunk a Planetáriumban, délben a Brittannia étteremben ebédeltünk, voltunk 5 óra teán és táncoltunk. Egész jó itt a hajón.
A második nap.reggelén 10 orakor arra ébredünk ,hogy a hangosbemondó mentési gyakorlatra hivja a személyzetet pedig mi még úgy aludtunk volna.
A nagy álmossagnak az az oka, hogy mióta hajóra szálltunk, minden nap egy órával előbbre kellett tolni az óránkat, mert kelet fele haladunk.
Óraállitásban már hatalmas gyakorlatunk van, hisz útunk során már találkoztunk vele és néha számunkra nem a legkellemesebb módon.
A hajó 12.emeleti térképén látszik a hajó mai útvonala, és éppen most haladtunk el az egykori, elsülyedt Titanic romjai fellett.
Furcsa volt arra gondolni, hogy az egykori hajó a Titanic jéghegynek ütközött , amikor most az Atlanti Óceán hullamain szikrázik a napfeny és a vizhőmérséklete plusz 21 Celsius fok., a vizmélysége pedig alattunk majdmen 4 kilométer. Ez nem semmi!
A hajón 28oo utas van, ebből kb 5oo német , mert miután Southhamptonban megáll a hajó, utána Hamburg fele veszi az útját.
A hajó haladási iránya és napi útja | <><> >>
0 Comments:
Post a Comment
<< Home