Tucson Hungarians

Arizonáról, ahol élek. Magyarországról, Budapestről, ahol eddig éltem, valamint, azokról a dolgokról, amik érdekelnek, magam és talán mások szórakoztatására. Levélcim;tucsonhungarians@yahoo.com

Saturday, October 31, 2009

KIGYÓ VAN A HÁZBAN

A kora esti csöndet egy kissé emelt, izgatott hang szakitotta meg. Kigyó van a házban'
A kezembem levő bögrét majdnem leejtettem ijedtemben, aztán kissé közelebb merészkedve, láttam, hogy egy sötét szinü, vékony kigyó a sarok felé veszi útját, és aztán hiába nyitottam nagyra a szemem, egyszercsak eltünt, mintha a föld nyelte volna el.
Na ez aztán nagyon jó, egy szabadon levő kigyóval egy fedél alatt élni, vagy esetleg szállást nyújtani neki, az amúgy esedékes téli álmához?
Egyik verzió se nyerte el a tetszésünket, és sóhajtva hoztam meg a döntést, hogy letegyem a vastag ragasztóval ellátott lapokat, melyek biztos halált hoznak a rátévedő csuszó maszóknak és rovaroknak. Éppen végeztem a letevéssel, mikor újra megjelent a szinen a kigyó. Most már zseblámpával is megvilágitottuk, és igen megkönnyebbültünk, mikor a fekete, fémesen csillogó testen megláttuk a neonos zöld mintát. Ez bizony KIng snake, egy ártalmatlan, nagyranövő kigyó, és amit most láttunk, az egy idei növendék kigyó, amin már erősen látszott a zavartság és az ijedelem. Annyira kifáradt, hogy végül is összegömbölyödött, behajtva fejét és megadóan várta a sorsát.
Ekkor párom a tettek mezejére lépett, itt cselekedni kell felkiáltással.
Szerencsére az ajtó közel volt, kinyitotta és két seprü segitségével kipaterolta a házból a betolakodót. A kigyók képesek nagyon gyorsan haladni, a mi ideiglenes lakónk, most ezt megdöntötte, hogy abszolut rekordsebességre kapcsolt, és úgy kispriccelt a házból, hogy egy pillanat alatt nyomát sem láttuk. Örömmel szedtem össze a ragasztólapokat, melyet szerencsére nem kellett használnunk, és fellélegeztünk, mert hát mégiscsak jobb kigyó nélkül élni.

Wednesday, October 28, 2009

ARIZONA SZÉPSÉGEI

Kisérletet teszek arra, hogy ezt a természeti csodákkal bőségesen ellátott államot ARIZONÁT bemutassam.
Teszem ezt a teljesség igénye nélkül, hiszen aki már régóta itt él, az is naponta rácsodálkozik, milyen elképesztően szép.

ARIZONA SZÉPSÉGEI, GRAND CANYON

A legismertebb Arizona szépségei közül. Csodálátos és gyönyörü'
http://travel.yahoo.com/p-travelguide-191501873-grand_canyon_vacations-i-action-pictures-tgphotoid-?fromiy=1#OmgPhoid=5

ARIZONA SZÉPSÉGEI, SEDONA

Arizona szépségei közül talán az egyik legszebb rész Sedona.
Igazi turistaparadicsom. A városban rengeteg az ajándékbolt csodaszép ajándéknak valókkal. A természeti szépségek pedig lenyügőzőek, a Slide Rock (Csúszós Szikla) igazi nyári turista célpont az ittélőknek, a nyári melegben jól esik megfürödni jéghideg kristáyvizében.
A város központjának felújitása nemrég fejezödőtt be, igy az idelátógatok most teljes
szépségében élvezhetik ez a szép helyet.

ARIZONA SZÉPSÉGEI, THE MONUMENT VALLEY ARIZONA

Monument Valley a Colorado fennsík egy olyan területe, melyet a westernfilmekből jól ismert vörös, 150-300 méter magas táblahegyek és sziklatűk foglalnak el. A terület az Arizona - Utah államhatáron fekszik, a Colorado folyótól délre terül el. A völgy egy Navaho rezervátumban található.

ARIZONA SZÉPSÉGEI, LAKE POWELL

A Lake Powell egy hatalmas mesterséges viztározó a Colorado folyón, mely Arizona és Utah állam határán fekszik.
Népszerü kirándulóhely a vizisportok és a természet kedvelőknek.
Nagysága és szépsége lenyügöző.
en.wikipedia.org/wiki/Lake_Powell -

ARIZONA SZÉPSÉGEI, THE PETRIFIED FOREST ARIZONA

http://hu.wikipedia.org/wiki/Petrified_Forest_Nemzeti_Park

ARIZONA SZÉPSÉGEI, ROUTE 66 - A 66-os ÚT

Amikor a 66-os úton, életemben elöször utaztam, először semmit nem észleltem, aztán a többitől eltérő útjelző tábla,értésemre adta, nem akármilyen autóúton haladok.

http://blogamia.blogter.hu/168668/route_66_-_az_ut
http://www.6t6kix.com/pages/rt66/events/az_rt66_funrun_08/az_funrun_08.htm
http://www.youtube.com/watch?v=HKR_xR8f0Wg&feature=related

Sunday, October 18, 2009

ARIZONA SZÉPSÉGEI, TUCSON


Tucsonban megcsodálhatjuk a spanyol és angolszász kultúra találkozásának gyönyörű épületeit. Talán a legszebb a sok közül a St. Augustine Cathedral csodálatos épülete, mely a képen látható.
Arizona State Museum, amely az állam történelmét mutatja be http://www.statemuseum.arizona.edu
a Tucson Museum of Art http://www.tucsonmuseumofart.org
ahol egy lenyűgöző művészeti gyűjteményt láthatunk.
Érdekes látnivalókkal szolgál az Arizona-Sonora Desert Museum http://www.desertmuseum.org/
itt megismerhetjük a Sonora-sivatag történelmét, gazdag növény és állatvilágát.
Tucson-tól délre fekszik Nogales határváros, mely két részből áll, egy egyesült államokbeli és egy mexikói részből. A mexikói rész különösen érdekes, ahol bepillantást nyerhetünk a nyüzsgő mexikói életbe,a piacok hangulatába, a pergő spanyol nyelv ritmusába, az élénk szinü, hangos forgatagba.

Friday, October 16, 2009

ARIZONA


Becenev Grand Canyon State

Nyelvek English 74.1%,
Spanish 19.5%,
Navajo 1.9%

Terület 113,998 sq mi
(295,254 km2)

Népesség 6,500,180 (2008-as adat)

Legmagasabb pontja Humphreys Peak
12,637 ft (3,851 m)

Fővárosa Phoenix

Arizona állam középső részét magas hegyláncok uralják, melyeket kisebb, nagyobb erdőségek borítanak, ezek a Kaibab National Forest, a Prescott National Forest, a Tonito National Forest, az Apache National Forest és a Coronado National Forest. Délnyugati része sivatagi terület, itt fekszik a Sonora- és Yuma-sivatag.
http://www.desertusa.com/placestogo/du_arizona.html
Északkeleti része síkság, ahol kisebb rétek, legelők, sziklás és félsivatagos területek váltják egymást. Az állam északi és délnyugati része ritkán lakott terület. Legnagyobb városa északon Flagstaff, középen Phoenix, délen pedig Tucson.
Az állam fővárosa és egyben legnagyobb városa Phoenix, elővárosaival együtt (Mesa, Scottsdale, Sun City, Glendale, Peoria, Tempe, Gilbert, Chandler)kb. 3 millió ember él itt, Arizona lakosságának nagyrésze. A város közigazgatási, kereskedelmi, oktatási, közlekedési és kulturális központ. Számos felsőoktatási intézmény, az Arizona State University, a Grand Canyon University, és az American Indian College otthona.

PIPACS ÉS KAKTUSZ

KOKOPELLI


KOKOPELLI

Már a többezer éves sziklarajzokon is feltünik jellegzetes hajlott alakja, ahogy fúvoláját fújva képezi az átmenetet a télből a tavaszba.

Sok misztérium övezi alakját, ő aki utazgat, falúról falúra bő esőt hozva, ezzel elősegitve a gazdag őszi betakaritást.
Ő a termékenység istene, gyógyitó, mesélő, Ő volt a forrása a különféle csodáknak, Vadnyugat szerte ismert, a dél nyugati indiánok szent figurája.

Utazásai során ahol megjelent bő gyermekáldást hozott, aztán új úticélokat választott és hamar tovább állt ez a vidám Casanova.

Monday, October 12, 2009

A GARAS.....


http://videotar.mtv.hu/Kategoriak/A%20Nemzet%20Szinesze.aspx

Garas Dezsővel beszélget Alföldi Róbert egy közvetlen hangú interjuban, melyből is látszik A Garas mennyire egyedi és kiváló szinész,

Sunday, October 11, 2009

KÉPEK KINÁBÓL


https://share.zoho.com/preview/presentation/264376000000013223/China-Interesting-Sights-pps

AZ ÉHES KISHÖRCSÖG

object width="425" height="344">

KAKTUSZ JUICE


Ha van a háztartásodban pár kiló pickly pear kaktusz termés, akkor megnézheted hogyan lehet ebből juice-t késziteni. Persze ez nem midenkinek adatik meg, de ha mégis kiváncsi miként lehet ebből a csupa tüske bogyóból, csodálatosan biborszinü levet varázsolni.Ime három fejezetben:
Első rész hogyan szedjük le a kaktusz termését
http://www.youtube.com/watch?v=aVSkdt87uLk
Második rész, hogyan tüskétlenitsük
http://www.youtube.com/watch?v=P3J4yoCjfyM&feature=related
Harmadik rész Hogyan lesz ebből juice
http://www.youtube.com/watch?v=6NoWZz6U3V0&feature=related

A kész lét leggyakrabban limonádéban használják fel, a gyümölcsből ezenkivül lekvárt, édességet is készitenek, amit az idelátogató turisták előszeretettel vásárolnak meg ajándéknak.

Monday, October 05, 2009

EZ + AZ


Két órai autóútra tölünk, Phoenixben lakik Nikolett, akit személyesen nem ismerek,de rácsodálkozásait az arizonai életre, magam is szivesen olvasom:
eletunkphoenixben.eliveport.com

Északra pedig, New York Államban, Long Island-en http://tinkmara.freeblog.hu irója található.

Nagyon tetszenek az indián ékszerek ime egy csokor:
http://uglyotter.com/Brace1.htm

Akik szeretik a könyvet:
http://anheszenamon.blogspot.com

Egy kis thai konyha ( kedvencünk a green curry chicken)
http://www.thaitable.com/
A képen egy a kertünkből eltávozó vadmacska látszik, sajnos már csak hátulról, mert nem várta meg mig előbányászom a fényképezőgépemet a táskám legmelyéről.