Tucson Hungarians

Arizonáról, ahol élek. Magyarországról, Budapestről, ahol eddig éltem, valamint, azokról a dolgokról, amik érdekelnek, magam és talán mások szórakoztatására. Levélcim;tucsonhungarians@yahoo.com

Monday, November 29, 2010

NÉMETORSZÁG, A RAJNA (60)

Koblenz  Gulsből busszal Koblenzba utaztunk ( kb. 15 perces út), hogy hajóra szálljunk.
Hajónk Koblenzból indult és a visszaérkezés is a Rajna és a Mosel folyók találkozásánál  fekvő Koblenzbe történt.  Egy egész napig tartott, késő délután értünk haza, kifáradva a sok látnivalótól.
A sok nevű Rajna (Rhein, Rhin, Rijn) Nyugat-Európa egyik legszebb, de mindenképpen legfontosabb folyója. Hossza meghaladja az 1300 kilométert.
A svájci Graubünden kantonban két forrás patakból, a Felső- és az Alsó-Rajnából ered, érinti Liechtensteint és Ausztriát, a Bodeni-tóba ömölve éri el Németországot, majd a német-svájci, később pedig a német-francia határon folytatja útját észak felé. Átszeli a Ruhr-vidéket, nyugatra fordul, végül Hollandia partjainál éri el az Északi-tengert ezért a  Rajna fontos kereskedelmi hajózójút is.
Hajónk és a Rajna völgyének legfestőibb részén haladt, utunkat a folyó mindkét oldalán szőlő ültetvények , középkori várak és bájos kis városkák szegélyezték és sok helyen ki is kötöttünk, hogy újabb utasokat vegyen fel a hajó.
Az utunk végén pedig megpillanthattuk a Loreleyt.
A Loreley egy 125 méter magas meredek szikla a Rajna keleti partjainál, Sankt Goarshausen mellett. Itt a legszűkebb és a legmélyebb a folyó.
A monda szerint:
Loreley egy gyönyörű tündér volt, aki a sziklán ülve arany haját fésülgette és közben elragadó énekével a sziklához csalogatta a Rajnán hajózókat, akik az éneket hallgatva nem vették észre a veszélyes áramlatokat, és hajójuk szétzúzódott egy szikla zátonyon.


A Loreley szikla


Hogy a Rajna völgye milyen csodálatos, az alábbi videón látható. Nem csoda, hogy kicsit f'ájó szívvel indultunk az új úti célok fele.Jól éreztük itt magunkat.

KOBLENZ, GULS A SZÁLLÁSHELYÜNK (59)


A kellemes  Kreuter Hotel a Mosel partján

 Az angliai lepukkant, toldott-foldott, néhol dohos, és ennek ellenére drága, valamint  a szép, nagyon drága , és ráadásul  macerás brüsszeli szállásunk után maga a földi paradicsom volt a Koblenz Guls-i szálloda.
Tágas, napos, tiszta ,igényes, finom reggelikkel, pont olyan amilyennek egy jó szállás helynek lennie kell. Ilyen  volt a mi szállodánk. és mi örömmel töltöttünk el itt két szép hetet.   Koblenz Guls szépséges tája, a Mosel folyó partján, így utazásunk egyik legkellemesebb állomásává  vált. Ezt a  családi szállodát mindenkinek ajánlom:  http://hotel-kreuter.de/



A Mosel folyó

Thursday, November 18, 2010

111 NAPJA UTAZUNK

EL SEM AKAROM HINNI, HOGY
 111 NAPJA UTAZUNK!!!
Augusztus elsején indultunk  útnak az arizonai Tucsonból, hogy kizárólag  vonattal és  hajóval utazzunk Európába, és  a repülést teljes mellőzzük az utazásunkból.

Tuesday, November 09, 2010

NÉMETORSZÁG, KOBLENZ (58)


Itt mérik a finom Krombacher sört
Brüsszelből az utunk a németországi Koblenzbe vezetett, most is vonattal  közlekedtünk. Koblenz városa a Rajna es a Mosel folyó összefolyásánál található, amit Deutsches Eck ( German Corner ) hivnak. Koblenz környéke  nagy  bortemelő vidék. A bor fajtája, amit itt termesztenek a rizling. Amerre a szem ellát a hegyek oldalában szőlő, szőlő minden mennyiségben. A táj nagyon festői , a folyópart az őszi napfényben csodaszép, a szállásunk kényelmes  és mi  úgy döntöttünk, hogy ezen a szép helyen , utazásunk folyamán elöször, két egész hetet  fogunk eltölteni, amit később sem bántuk meg.
Koblenz városában jól esett barangolni, jó hangulatú kellemes város, girbe gurba régi kis utcácskákkal, jó kocsmákkal, szép kirakatokkal ,sok látnivalóval, kedves  és segitőkész ittlakókkal.
Koblenzben  már kicsit "otthon voltam",  mert a német  termékek nagy részét  a budapesti élelmiszerboltokból vagy drogériákból már ismertem és ez lényegesen megkönnyitette az ottani két hétben  az aktuális vásárlásokat..
Az egymással szemben levő házak kiszögelései  érdekes képet adnak.

Create your own slideshow - Powered by Smilebox
Free slideshow customized with Smilebox
AZ ALBUM KATTINTÁSRA INDUL.
Click to play this Smilebox slideshow

BELGIUM, GHENT (57)



BELGIUM, GHENT



"Gyakorlott" Belgium járóként ültünk megint vonatra a Brüsszel Midin, hogy Ghent fele vegyünk  most az irányt.
A jegy vételnél megdöbbentünk, hogy a jegy ára ugyanannyi, mintha Bruggebe mentünk volna, holott ez sokkal közelebb van.. Mit lehet tenni ,annyi amennyi.
Szóval elindultunk Ghent fele és nemsokára meg is érkeztünk.Belgium negyedik legnagyobb városába.
Igazából Ghent bejáratára egy hatalmas táblát kellett volna kitenni, ottjártunkor,- a felirat a következő lett volna GENT AZ ÁTÉPITÉS ALATT IS VÁLTOZATLANUL MŰKÖDIK.
Amerre a szem ellátott mindenhol építkezés, hatalmas méretekben. Érdekes, hogy egyszerre álltak neki a többhelyszines rekonstrukcióknak.
A város nagyon szép, még a zavaró átalakítások ellenére is, Itt is csatornák szelik át a várost, eredeti hangulatot adva ezzel. Az idő jónak látszott, így hajóba szálltunk, hogy a csatornákról szemléljük meg a várost.
Alighogy elkezdtük a várost nézni a hajóból,először csak kicsit, aztán egyre erősebben kezdett fújni a szél, ami aztán a harminc perces  hajóutunkat végigkísérte majd  azt eredményezte, hogy a  végén szinte karikába fagyva szálltunk ki a hajóból..
Annyira fáztunk, hogy muszáj volt felmelegednünk így betértünk  egy vendéglőbe, hogy egy forró levessel segítsünk vacogásunkon.. A teljesen egyszerű vendéglőben a meleg leves elfogyasztása után még rendeltünk egy spenótos quichet, amit olyan módon tálaltak fel, hogy bármely mesterszakács dicsére vált volna.
Ráadásul, még nagyon finom is volt.


.
Click to play this Smilebox photo album
Create your own photo album - Powered by Smilebox
Create a photo album